Az autókölcsönzés legrejtettebb szolgáltatása

Az autókölcsönzés legrejtettebb szolgáltatása

Lerobbantál a bérelt autóddal? Az Olcsó Autóbérlés által nyújtott assistance lényege, hogy csak át kell majd ülnöd a megérkező csereautóba, minden más a mi dolgunk lesz. Az autókölcsönzés kiegészítőjeként így van egy olyan szolgáltatásunk is, melyből akkor sem fogsz sok mindent fog látni, ha éppen igénybe veszed.

Olyan autót keresel, ami nem romlik el soha? Rendben van, de sok jóra ne számíts. Válogathatsz évekig a különböző modellek között. Bújhatod a teszteket, összehasonlíthatod az évjáratokat – csak éppen nem lesz sok eredménye.

Egy átlagos mai autóban körülbelül 30 ezer különböző alkatrész található a legapróbb kis csavartól az alvázig. Még a NASA sem tud arra garanciát adni, hogy ennyi különböző alkatrész között nem lesz legalább egy, ami egyszer majd eltörik, elfárad, működésképtelenné válik. Amiben motor dolgozik és tele van mozgó alkatrészekkel, az előbb-utóbb el is fog romlani. A kérdés inkább az, hogy mit teszel, ha a hiba bekövetkezik? Mennyire leszel majd akkor felkészült?

Tudjuk jól, hogy egy autókölcsönzés során ezt a kérdést nem lehet ugyanúgy feltenni, mint amikor a saját autódat próbálod a váratlan helyzetekre felkészíteni. Az autókölcsönzés ideje alatt nincsenek ott a megszokott szerszámok, nincs ott a kesztyűtartóban a megszokott szerelő telefonszáma. Valószínűleg egy idegen városban, lehet, hogy idegen országban tartózkodsz a kölcsönzött autóval, ami csakis a Te bosszantásodra mondta fel pont akkor és ott a szolgálatot.

Tudjuk jól, hogy ez mennyire kétségbeejtő helyzet lehet és mennyire nehéz előzetes felkészülés nélkül megoldani. Éppen ezért megoldjuk helyetted.

Autóbérlés során soha nem kell azzal törődnöd, hogy a tőlünk kölcsönzött kocsi megfelelő műszaki állapotban van-e. Megfelelő lesz, hiszen rendszeresen karbantartjuk, figyelünk az állapotára. Ez nem jelenti azt, hogy nem romolhat el.

Ami a legfontosabb: felkészülünk az előre nem látható helyzetekre is. Ha autókölcsönzés során a bérelt autó elromlik, akkor a Te számodra az a legfontosabb, hogy a helyzet a lehető leggyorsabban oldódjon meg. Erre törekszünk, erre dolgoztuk ki assistance-szolgáltatásunkat. Neked baj esetén csak egy telefonszámot kell hívnod, minden más a mi dolgunk lesz.

Ha belföldön történik a baj, akkor 4 órán belül a helyszínen vagyunk és cseréljük az autót. Mehetsz tovább az új kocsival, a többi a mi dolgunk. Ha külföldön robbansz le valahol, akkor maximum 12 óra türelmet kérünk, hogy odaérjünk a csereautóval.

A lényeg: az autóbérlés számodra műszaki szempontból is a lehető legbiztonságosabb megoldás lehet. Autóbérlés során is előfordulhatnak műszaki problémák, de tudnod kell, hogy felkészült csapat áll a háttérben. Az Olcsó Autóbérlés assistance-szolgáltatásából pedig remélhetőleg csak annyi lesz számodra látható, hogy az egyik autóból átülsz majd egy másikba.

Myfleet GPS

Autóinkra a Myfleet GPS rendszere vigyáz.


Válaszd ki a kezdő és végdátumot

Keress egy járművet

Add meg a kért adatokat

Foglalás elküldése után várd visszaigazolásunkat