Olcsó autóbérlés már Egerben is

Autóbérlés kaució és kilométer-korlátozás nélkül, alapból is alacsony árakkal? Pár éve még hitetlenkedve csóválta fejét mindenki erre a konstrukcióra, de az ügyfeleknek megtetszett. Az Olcsó Autóbérlés üzleti modellje sikeres lett, így most Budapest után már az első vidéki városba is el tudjuk juttatni a valóban hozzáférhető bérautókat.

 

Autóváráslás helyett sokkal több ember kölcsönözne kocsit, ha az autóbérlés nálunk is megfizethető lenne. Sajnos, Magyarországon az autókölcsönzők még mindig nem bíznak meg saját ügyfeleikben. A bérleti díjak indokolatlanul magasak. Egy kiskategóriás, 10 évnél is idősebb bérautóért nem szabadna napi 6-8 ezer forintot elkérni.

 

A magas bérleti díjak mellett számos extra költség is terheli az ügyfeleket. Legsúlyosabban a kaució érinti azt, aki autót bérelne. Ő egy napi 4-5 ezer forintos szolgáltatást szeretne igénybe venni, de ehhez elvárják tőle, hogy 100-150 ezer forintos kauciót biztosítson. Ez az autóbérlés terjedésének legnagyobb akadálya.

 

Indokolatlan a külön kilométerdíj is. A legtöbb autókölcsönző olyan magasan szabja meg a napi díjakat, hogy abból bőven fedezni lehetne a kocsi fenntartását és a kölcsönző hasznát. De ez nem elég, kilométerdíjként még extra költségeket is terhelnek az ügyfelekre. A napi bérleti díj legtöbbször csak minimális, maximum 300 km kocsifutást enged – ami fölötte van, azt már vaskos díjakkal ki kell pluszban fizetni. Így lesz az olcsónak hirdetett napi bérleti díjakból vaskos, több tízezres számla a néhány napos autóbérlést követően is.

 

Mit csináltunk mi az elavult, régi szokások helyett?

Nem számítunk fel kauciót, így nem kell a pár ezer forintos díj mellé még százezreket készpénzben felmutatni. Belföldön nem kérünk kilométer-díjat – miért kellene plusz pénzt fizetni még arra, hogy valaki Budapestről elmegye Szombathelyre és estére visszajön a fővárosba? És ami a legfontosabb: még ezek mellett is alacsonyak maradtak a díjaink. A név kötelez, nem hirdethetünk olcsó autóbérlést, ha nem a városban elérhető legalacsonyabb díjakkal kínáljuk az autókat.

 

Egerben is Olcsó Autóbérlés

Jelentem, az üzleti modell bevált, működünk és gyarapodunk. Örömhír, hogy a főváros mellett már Egerben is megjelentünk az autóinkkal. Ugyanazok a feltételek, ugyanaz a teljes körű gondoskodás várja ott is az autóbérlés iránt érdeklődőket. Néhány napos utazás, nagyobb kocsi a költözéshez, céges autó a vidéki üzletkötésekhez? Megoldjuk, bármilyen igény is jelentkezik. Mostantól már Egerben is lehet valóban olcsó bérautót találni – érdemes körülnézni az oldalunkon!

Fel az oldal tetejére
Olcsó Autóbérlés Magyarországon Google+

Olcsó Autóbérlés kulcsszófelhő

autóbérlés Ferihegy, autóbérlés, kisbuszbérlés, , autókölcsönzés Budapest, kisbuszbérlés, olcsó autóbérlés kaució nélkül, bérautó Ferihegy, autóbérlés Budapest, bérautó Budapest, autóbérlés, olcsó autóbérlés kaució nélkül, autókölcsönzés Budapest, autóbérlés Ferihegy, bérautó Budapest, autókölcsönzés Budapest, autóbérlés Budapest, autókölcsönzés, autóbérlés Budapest, bérautó Ferihegy, autóbérlés, , bérautó Budapest, autóbérlés Budapest, , olcsó autóbérlés kaució nélkül, bérautó Budapest, autóbérlés Budapest, autókölcsönzés Ferihegy, autóbérlés, bérautó Budapest,