Autóbérlés műhelytitkok

Autóbérlés műhelytitkok

Ilyen kevés autóval nem lehet a forgalmat kiszolgálni. Többször is előfordult, hogy semmilyen autót nem lehetett már kölcsönözni, s ha biztos akar lenni benne, hogy a kiválasztott autót viheti el, akkor 3-4 héttel előre pontosítani kell az autóbérlést – kritizálta nemrég egy érdeklődő a szolgáltatásunkat. Bírálatnak szánta a megjegyzését, de úgy gondoljuk, ennél sokkal nagyobb dicséretet nem is írhatott volna!

Jelenleg 65 autó szerepel a listánkon, úgy gondoljuk, ennyivel tudunk biztonságos szolgáltatást nyújtani. Tudjuk jól, vannak ennél sokkal nagyobb flottával dolgozó autókölcsönzők is. De vajon tényleg az jó az ügyfélnek, ha sorokban állnak a szabad kocsik az autókölcsönző telephelyén?

Tehát: sok vagy kevés a 65 autó az autóbérlés kiszolgálásához?

Képzeljen el egy pékséget. A polcok roskadásig tele vannak friss kenyérrel, zsemlével, illatos pogácsákkal. Vevő alig lézeng a boltban, de a polcokon ott a rengeteg finomság. Délutánra már csak látványban olyan szépek, valójában száraz és kemény mindegyik kifli. Még néhány ilyen nap és a pék már nem olyan szívesen dagasztja reggel a tésztát, s talán nem is teszi bele olyan gondosan a szükséges anyagokat. Minek, ha úgyis ki kell dobni estére?

Jó-jó, mondhatnánk, az autóbérlés nem ilyen szakma. A kölcsönözhető autók nem romlanak meg estére, igaz?

Az autók valóban nem romlanak meg, de mi lesz a vállalkozással? Ha túl sok az autó a telephelyen, akkor azok nem termelnek bevételt. Költség viszont van velük bőven: fizetni kell az adót, a biztosítást, szükségük van a karbantartásra és le is kell mosni őket akkor is, ha nem viszi el senki hetekig. Ha az autó koszosan áll a telephely sarkában, nem is fog kelleni senkinek. Tehát bevétel nincs, de költség van bőven.

Ugyan már, melyik vállalkozó állítana milliós értékeket a telephelyre úgy, hogy azok ne termeljenek bevételt? Ha túl sok az autó a telephelyen, akkor az azt is jelenti, hogy nem megy túl jól a vállalkozásnak. Kevés az ügyfél, nem pörög a kölcsönzés.

Hogyan működik jól az autóbérlés?

Az autókölcsönző számára az a legjobb, ha nagyjából fel tudja mérni, hogy mennyi autót igényelnek az ügyfelei és azok milyen típusúak legyenek. Rendszeres ügyfeleink visszajelzései alapján szerzünk be például mi is egyre többet az E kategóriás autókból – mint például ez a Skoda Octavia, mely augusztus eleje óta gazdagítja a flottánkat, s bérelhető napi 6990 forintért kilométer-korlátozás és kaució nélkül.

Ha jól fel tudjuk mérni a törzsközönség igényeit, akkor mindig elfogynak a kölcsönözhető autók és csak nagyon ritkán kell várakozni egy-egy autótípus kiválasztása esetén. Ha túlvállalnánk magunkat és sokkal több autót szereznénk be, mint amennyit biztonságosan ki is tudunk ajánlani, akkor ősszel lennénk igazán bajban, amikor véget ér majd az idegenforgalmi szezon.

Az autók pörögnek, amíg tart a szezon, de ősztől majd töredékére esik vissza a kereslet. Mi lenne akkor a hatalmas autókészlettel? Ugyanaz, mint a pék kiflijeivel. Adhatnánk először olcsóbban, majd egyre olcsóbban, már a saját költségeink alatt, csak hozzanak valamennyi bevételt. Aztán könnyen lehet, hogy a hatalmas flotta növekvő költségeit egyre nehezebben tudnánk kigazdálkodni. Emelni kellene az árakat – így Ön nem csak az éppen kibérelt autó díját fizetné meg, hanem részben azokét is Ön állná, melyek ott állnak a telephelyen kihasználatlanul. Előbb-utóbb biztosan elpártolna tőlünk, aztán tavaszra kereshetne végleg egy másik autókölcsönzőt, mert ilyen feltételek mellett bizony lehúzhatnánk a rolót.

Az Ön érdekében éppen annyi autót állítunk forgalomba, amennyit ügyfelein igényelnek és kikölcsönöznek. Így ön biztosan csak a saját autóbérlése árát fizeti, s nem fogjuk az Ön számlájára terhelni a ki nem használt autók fenntartásának a költségeit.

Egy ügyfél elmarasztaló véleményével kezdtük ezt a cikket, álljon itt egy másik vélemény is munkánkról: „én mindig elégedett voltam. Rugalmasak, jól kezelik a problémát, mindig jobbat kaptam, mint amit kértem. Ha autó kell, én csak náluk bérlek.”

Mit mondhatnánk erre? Köszönjük!

Myfleet GPS

Autóinkra a Myfleet GPS rendszere vigyáz.


Válaszd ki a kezdő és végdátumot

Keress egy járművet

Add meg a kért adatokat

Foglalás elküldése után várd visszaigazolásunkat